Igaza volt az összes önsegítő könyvnek. Tényleg a helyes megoldás, az út a boldogsághoz  az volt, hogy megoperáltassam magamat dr. Rusz Zoltánnal. A műtét nagyszerűen sikerült. Már megvettem az ötödik bikinimet, egyszerűen azt érzem, hogy mindegyiknek az enyémnek kell lennie. Alig várom a nyarat, hogy ezekbe mehessek le a strandra, a Balatonon fogom tölteni az összes nyári napot. Dávid bevallotta, hogy először baromságnak tartotta műtétet, de úgy volt, hogy úgysem merem megtenni. Aztán aggódott. Aztán meglátta a végeredményt, és oda volt, hogy milyen szép vagyok. De azt is mondta, hogy ez nem csak a szépségről szól, hanem arról is, hogy látszik, hogy mennyivel jobban érzem magamat. Igen, ezt tökéletesen látja. Jól érzem magamat végre.

Azért nem olyan rosszak ezek az önsegítő könyvek, mit is köszönhetek nekik. Éppen olvastam valamelyiket, és éppen azon gondolkodtam, hogy hogyan kellene eret vágnom magamon, amikor ahhoz a sorhoz értem, hogy mindig hallgassak a megérzéseimre. És akkor az a megérzésem támadt, hogy én most leteszem ezt a könyvet, és inkább keresek egy plasztikai sebészt a neten. És így tettem! Sokat olvasgattam fórumokat, más emberek blogjait, és a végén arra jutottam, hogy dr. Rusz Zoltán fogom felhívni. Ez is megérzés volt, mert most aztán tényleg a megérzéseimre fogok hallgatni, hátha bejön. Szóval megszületett a nagy döntés: elmegyek és megoperáltatom a hasamat, sebésznek pedig dr. Rusz Zoltán választom.

Kamilla, a legjobb barátnőm most átjött és hozott egy csomó önsegítő könyvet. A lényegük azt volt, hogy szeressem magamat, meg fogadjam el magamat úgy, ahogy vagyok. Nagyjából a legkeményebb feladat, amire bárki is vállalkozik. Én legalábbis nem ismerek egyetlen egy embert sem, akinek ez sikerülni fog. Mindenki utalja magát valami miatt, mindenki megvan győződve arról, hogy ő selejt. Kivéve Deák Gergő, aki kettővel járt felettem gimnáziumba, de ő meg téved. Egész délután az önsegítő könyveket olvasgattam. Azt, hogy odaálljak a tükör elé, és azt mondogassam, hogy az „életem csupa öröm és szeretet” még meg is tettem, de nem éreztem jól magamat, csak egyre nyomorultabban. Ezek az írások nem nekem valók.

Dávid azt mondta, hogy szakít vele, ha még egyszer előadom a nagyhalált a testemről. Nem értem, hogy mit szeret bennem. Hogy tud egy ilyen nővel együtt lenni! És hogy hogyan tudja azt megoldani, hogy nappali fényben szeretkezik velem. Én inkább lekapcsolnám a villanyt, annyira szégyellem a testemet. Régebben próbáltam lefogyni, rengeteg hasizmot csináltam, meg odafigyeltem az étkezésemre is. Nagy jó alaklom lett, tényleg tökéletes, de a hasammal még mindig nem voltam tökéletes, én ennél is laposabbat akartam. Szóval a hasam úgy érzem, hogy tönkreteszi az életemet. Jó, tudom, hogy vannak ennél nagyobb problémák is, meg van, akinek rosszabb, de nekem akkor is ez a bajom. Most befejezem, mert Máté hív, hogy menjek vele fortenitezni.

Mindenki azt mondja, hogy nem is olyan nagy a hasam, sőt, hogy csak eltúlzom a dolgot, mert nagyon jól nézek ki, kifejezetten lapos a hasam. Meg, hogy nyugodtan vegyek fel bikinit. Bikinit! Szerencsére messze még a nyár, jönnek a hidegek, így nem kell majd kint császkálnom a strandon ebben a testben, úgy hogy mindenki lássa, és röhögjön rajtam. Dávidot sem hozhatom olyan helyzetbe megint, hogy egy ilyen testű nővel mászkáljon kézenfogva a strandon. Inkább majd egész nyáron otthon maradok, ahogy idén is tettem. Ki sem fogok mozdulni a szobából, majd olvasok meg játszom az öcsémmel fortenite-t. Úgy sokkal jobb lesz mindenkinek, főleg nekem, meg az emberiségnek, hogy ne kelljen a hordóhasamat nézni.